Verés. Szeretném hinni, hogy ez ma már nem téma, hiszen 2002 óta zéró tolerancia van gyermekverés ügyben… azaz talán mégsem… nem ragozom, jöjjön, amit Dr.Ginott gondol a verésről.
Hatékony fegyelmezési módszer-e a verés? Ha igen, akkor vajon miért van ellenérzésünk (ugye van) ezzel kapcsolatban? Mit érhetünk el vele? Dr.Ginott a legnagyobb problémának azt érzi, hogy ugyanerre a problémakezelésre tanítja a gyereket „ha mérges vagy – üss!”. Szerintem nem ez a legnagyobb baj, hanem az a lelki sérülés, amit a gyerek megél előtte, közben és utána… na, de nem erre fut ki a gondolat.
Mi célt szolgál a verés? Elsősorban feszültséglevezetés a szülő részéről. Általában a hirtelen elcsattant pofont lelkifurdalás követi – tehát aki üt, tudja, hogy helytelen (aki ezt átéli, ő merjen változtatni, megéri!!!). Másodsorban „megfontolt pedagógia”, hiszen a gyerek így fegyelmet tanul. És tanul? Aki veri a gyerekét, annak fegyelmezett, mindig szót fogadó csemetéje van, aki „tanult a verésből”?
Na, de mi is történik, ha következetesen a rossztettet egy „jól bevált” verés követi? A gyerek tudja, hogy a tettének ez lehet a következménye, túlélhető, vállalja, hisz a rossztett mégiscsak vonzó. Majd mikor megkapta a büntetést… megfizetett érte, feloldoztatott. Kezdődhet minden előröl. Bűntudatnak, megbánásnak helye nincs… miért fizetne ilyen nagy árat (is), ha már megkapta a büntetést. A verés létjogosultságát tehát a gyermekvédelmi törvényeken, a lelkiismereten, a környezet rosszallásán túl érdemes a hosszútávú eredmények szempontjából is mérlegelni: az a gyerek, aki veréssel fizet a rossztetteiért egyrészt nem valószínű, hogy megérti az „erkölcsi mondanivalót” (vagy úgy érti megfizetett érte vagy úgy, hogy ha nem látják, akkor szabad a pálya), másrészt pedig minden bizonnyal hasonlóan reagál majd a konfliktushelyzetekre.
A bejegyzést Iványi Zsófi írta Dr.Haim Ginott Szülők és gyermekek című könyve alapján. Ha másolod, kérlek, hivatkozz a blogra vagy a nevemre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése