Nemrég olvasókör indult a facebookon. Erőnkhöz mérten gyakorolunk, támogatunk vagy csak csöndben olvasgatunk és emésztgetünk.
Ígértem, hogy a legjobb történeteket megosztom. Sok van... egyet mégis kiragadnék, változtatás nélkül, úgy, ahogy le lett írva.
A főszereplő egy négygyerekes anyuka, aki beleunt a minden reggeli sürgetésbe, kiabálásba, hogy a gyerekei meg se hallják őt. Első körben síppal próbálkozott, ami jól működött, de tovább is ment. Ajánlom minden reggeli-esti rutinban szétzuhant anyukának, nagycsaládosoknak különösen:)
A probléma nálunk a 200-szor ismételgetett utasítások - természetesen hatástalanul - amiből mindig az lett, hogy "mert soha nem tudjátok megcsinálni, és miattatok késünk el mindig", és a többi. Kitaláltam ezt a kártyás módszert, amit a gyerekekkel fejlesztettünk végül tovább, és azt kell mondanom, hihetetlen jó élmény volt a tegnap este. A hétfő este szuperpara, mert 6-kor kezdődik az esti rutin nálunk, és Réka háromnegyed 7-re ér ilyenkor haza. Ráadásul hétvégén hullára fáradtak a keresztelő miatt és hozzám 8-ra jöttek megbeszélésre csomóan. A tetejébe elmaradt a környezet tanulás is a hétvégén, pedig feleltetés van belőle (MINEK? harmadikban???? mindegy.) Szóval minden adott volt egy jó kis anya-féle kiboruláshoz.
De. Minden gyerek kapott egy pakli kártyát, Réka rózsaszínt, Nándi kéket, Misi zöldet. Rárajzolva, ráírva az esti feladatok: vacsora, fürdés, fogmosás, pizsama, táskabepakolás, ceruzahegyezés, olvasás, pisi, víz bekészítése. (Ez utóbbi kettő nálunk időrabló, így csak villanyoltás előtt lehet, különben nem engedem ki őket, mert órákig mászkálnak ki váltva). Olyan lelkesen csinálták, hogy még a másnapi ruhát is kikészítették maguknak.
A legjobb tanulság Réka volt. Aki legalább 5 percet töltött azzal, hogy a neki megfelelő sorrendbe rendezgette a kártyáit - amitől én síkideg lettem, mert megy az idő, de le sikerült nyelni. És csodák csodája, ő készült el végül másodiknak - igaz azért, mert einstandolta a ceruzahegyezőt egy óvatlan pillanatban Nánditól. És így én is rájöttem arra, hogy lehet, hogy számára nem feltétlen az a sorrend a leglogikusabb, ami nekem. Hagytam, hogy meztelenül pakolja be a táskáját, egyébként azt hallgatta volna tőlem, hogy húzza már a pizsamáját, és ezzel frusztrálom. A reggel hasonlóan gördülékenyen ment. És persze ők is csináltak nekem kártyákat. Mesélőst, Ábelt-pelenkázóst, estipuszi adóst.
Ja, igen, és ahelyett, hogy mindenfélét mondogattam volna sürgetésnek, elég volt megkérdezni, hogy hány kártyád van még? Vagy egyszerűen annyit mondani, hogy "kártya"! Vagy megdicsérni őket időnként, hogy milyen kevés van már. És már csinálták is a dolgokat.
Ma reggel indulás előtt fél órával elkészültek. Még játszani is volt idejük. Boldog vagyok, és ők is. Még ha tudom, hogy ez ideiglenes, akkor is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése