"Nem a tiéd, add vissza" VS "Add szépen kölcsön"

Ma egy nagymamát láttam a játszótéren, ahogy aggódva követte unokája minden lépését. A kislány a mi cuccaink felé közelített... ééééééééééééés megfogott egy gereblyét! Nagymamája gondoskodóan azonnal ott termett és kivette a kislány kezéből a játékot. "Az nem a tiéd, add szépen vissza!"

Mindig értetlenül álltam azok előtt az anyukák előtt, akik másik anyukák (!!!) előtt pironkodnak, hogy a gyerekük ezt-azt elcsór, vagy éppen kaját kuncsorog. Miért, az ő gyereke vajon nem ugyanezt tette? Nem természetes az én gyerekemtől, hogy ezt teszi? A másik anyuka MINDIG azt mondja, hogy "jaj, dehogy baj, persze, nyugodtan" (hiszen átélte már ezt!), de azért mennek a bocsánatkérések a másik oldalról... Miért? Miért szégyelljük ezt a helyzetet? Mindezt úgy, hogy mi magunk mindent szívesen kölcsönadunk....

De folytatom a nagymama történetét. Nem sokkal később a lányom odament hozzájuk, és játszani kezdett a játékaikkal, vödörrel, szitával.

Mit vártam volna korrektnek az unokája felé? Bár őszintén, nem tudom, hogy reagáltam volna... :) Ha azt mondja a lányomnak, hogy ne játsszon a vödörrel, mert az az övék. Ehelyett mi történt? Amikor a kislány nem akarta odaadni... A nagyi "meggyőzte", hogy irigykedni csúnya dolog, az irigy gyerekeket senki nem szereti, szóval adja csak szépen kölcsön a holmijait.

Őszintén, sokszor engem is megviselnek a játszótéri enyém, nemadomoda veszekedések. De hogyan tehetnék igazságot? Nem CSAK a másik gyerek felé.... mindenki felé.

Elismerem, hogy a lányom játéka az övé. Ha nem akarja kölcsönadni, akkor joga van hozzá. De akkor maradjon otthon, amit félt. Egy lapátot viszünk, arra vigyáz, nem is adja oda senkinek:)
DE! Nem is várjuk (igen, ezt irányítom!) el senkitől, hogy kölcsönadja a holmijait - ugyanezen okból. Ezt, hogy minden gyereknek joga van kölcsnadni vagy nem és ezt tiszteletben kell tartani, minden alkalommal megbeszéljük. Volt már, hogy síró gyereket ültettem vissza a motorjára, mert az anyukája, akarata ellenére adta kölcsön a lányomnak. Nem csak a másik gyerek miatt... a saját lányom miatt is. Ő is tanulja meg elfogadni, hogy valaki úgy dönt, hogy nem. Ekkor megbeszéljük, hogy ez nem irigység (!!!), hanem az övé. És mindenki azt ad kölcsön, amit akar. Persze, hozzáteszem, hogy örülne neki, ha, stb... ez vagy hat, vagy nem. De az ő dolga dönteni.

Jó módszernek tartom, hogy lehet cserélni, alkudozni. Ha valamit szeretne elkérni, akkor ad helyette valamit. Ha pedig tőle kérnek, akkor ő is kaphat/kérhet cserébe valamit, ha szeretne. Ha MINDENKINEK megfelel a csere, akkor mehet. Ha nem, akkor nem.

Sokáig a legnagyobb krízist egyébként a lapát okozta nálunk. "Az az én lapátom" "Dehát nem is játszottál vele" "De az az enyééééééééééééééééém"....... Erre kidolgoztunk egy megelőző tervet, szuperül működött végig a kislányomnál, most a kisfiamnál is beválik.
A lapátra ráírjuk nagy betűkkel a gyerek nevét. És viszünk pótlapátot. Előre megbeszéljük, hogy amin a neve van, az az övé, ha valaki elveszi, szóljon neki, hogy rajta van a neve, ne vegye el és adja neki a pótlapátot.
És ez így működik, mint egy mesében. Nagyon édes látvány, hogy a gyerekek megbeszélik a dolgaikat, ahogy látom, hogy mutatja "Nézd, itt a nevem" És valóban, kétség nem fér hozzá, bizonyítja is, ezt a másik gyerek szentírásnak veszi és tiszteletben is tartja, nagyon cukik. És mivel kap pótlapátot, neki mindegy is.
egyszer egy kisgyerek megkérdezte az anyukáját, hogy ugye neki is rá lehetne írni, mert akkor ő is meg tudná mutatni így. :)

3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Jó ez az írás, egyet is értek vele. Én is így csinálom, vagy szeretném csinálni, de néha szégyenemben nem tudom. Ugyanis az én lányom most 4,5 éves sokszor nem akarja odaadni a játékait, amire értelmes magyarázatot is tud adni mindig. Én meg is értem és támogatom, de a közösség többi tagja ezt már irigységnek titulálja. Ugye ők a tipikus büntetők és belefojtók a gyerekbe, mert nem lehet irigykedni, mert akkor ez és ez lesz. Sajnos van amikor engem is elsodor ez a mentalitás, mert kellemetlen, hogy egyedül vagyok ezzel a másfajta felfogással Egyben sajnos is, mert a gyerekekre nézve ezt tartom jónak. Viszont elég ellentmondásos, mert azok a gyerekek kezelhetőbbnek tűnnek, mert ugye nem "irigykednek", nincs választásuk. A kérdésem, hogy mások ezt a nevelést hogy illesztik be a köztudatba, ugyanis én nagyon egyedül érzem vele magam és bizony kilógunk a sorból. Lehet zavarosan fogalmaztam de nem akartam túl bő lére ereszteni. köszi a választ! egy anyuka aki keresi a határokat

    VálaszTörlés
  2. Szia, hát nehéz így válaszolni, a konkrét esetekre könnyebb. Én a helyedben megpróbálnék már otthon rákészülni a játszótérre. Egy négy éves gyerek már nagyon értelmes. Elmagyarázni neki, hogy más családokban hogy csinálják, nálatok ez miért van másképp, hogy te, mint anyuka, miben gondolkozol másképpen. Meg lehetne próbálni megbeszélni, hogy mit visz le a játszóra, abból mit ad kölcsön, mit nem, mi legyen a teendő ha más elkéri. Ha van egy-egy különösen fontos játék, akkor azt a többi gyereknek meg lehet mondani, hogy ez a te kislányodnak fontos, azért nem adjátok oda, de ott a többi rendeteg, amit szívesen megoszt. Mi egy ideig nem vittünk semmit, se lepátot, se járgányt, csak rá ne nézzen valaki:) Amikor meg ott unatkozott, akkor kölcsönkértünk valakitől (aki vagy szívesen adta, vagy nem:), de utána lehetett róla beszélni, hogy milyen jólesett, hogy mégis odaadta, nem unatkoztunk ott. A tesóval most az van, hogy ha elvesz tőle valamit, ami az övé, amit nem akar kölcsönadni, akkor ad neki helyette a kezébe valami mást. Ez általában elég is, szerintem más gyerekkel is működhet.

    VálaszTörlés
  3. na igen, de akkor mi van ha senkinek sem akar kölcsönadni semmit? se tesónak, se barátoknak, mert minden az övé és más nem vigyáz rá. vannak ilyen hullámok, amit én sajnos nehezen kezelek, mert hiába értem meg nem tudok mégsem higgadt maradni. Ő tényleg vigyáz a dolgaira és mindig attól félti őket, hogy tönkremegy vagy nem adják vissza. tesó tényleg dobál, tépked, tehát valahol érthető, de néha túlzásba esik, mert hozzáérni sem szabad. mint egy fúria, úgy támad rá! máskor pedig nagylelkű, szeretgetős és úgy zajlik mint nálatok, hogy ad helyette mást és megbeszélik a dolgokat, javaslatokat tesz neki. ha megbeszéljük akkor érti is amit mondok, bár valamelyik nap szegényt megint úgy szidtam meg ahogy nem kellett volna, mert mondtam neki, hogy az ilyen irigykedő viselkedést senki nem szereti, stb. tovább is ragoztam a kelleténél, ő pedig azt válaszolta, hogy ő egyáltalán nem ilyen és én be akarom őt csapni. a szívem szakadt meg, hogy milyen idióta tudok lenni! gondolom ez máshol is így van, de én nehezen viselem, mert nem tudok nyugodt maradni és ilyenkor olyanok hagyják el a számat ami tudom, hogy káros. bár a normál nézeteket valló ismerősök szerint (csak az van sajnos) nem nagyon van regulázva, erélyesebben rá kellene szólni. szívesen a kezükbe nyomnám a könyvet...

    VálaszTörlés