Pygmalion-effektus vagy önbeteljesítő jóslat Tardos Annától:
„Végül engedjék meg, hogy még egy vizsgálatot ismertessek annak alátámasztására, hogy a fontos, a lényeges az, amit ténylegesen érzünk, gondolunk, amit esetleg anélkül, hogy tudnánk róla, a gyermeknek közvetítünk. A kommunikáció valódi tartalma a lényeges. Hadd említsek meg egy amerikai vizsgálatot (Rosenthal-Jacobson). Az Egyesült Államokban is probléma a hátrányos helyzetű gyermekek előmenetele, akik otthonról kevesebb indítással jönnek. Mindenféle terveket dolgoztak ki arról, hogy többet kell velük foglalkozni. Különféle vizsgálatot végeztek ezzel kapcsolatosan, ezek egyikéről számolok be röviden. Egy város peremkerületében két kutató azt mondta az iskolában, hogy új tesztet akar kipróbálni. Az új teszt kipróbálására fölmérést végeztek az óvodai és az iskolás csoportokban. Majd a fölméréseket borítékba tették és elküldték a Harward Egyetemre. Ez körülbelül félévkor volt. Év végén az egyetem képviselői eljöttek az értekezletre, és mellékesen elmondták, hogy ki az akinek sokat ígérő teszteredménye van. Pár gyermeket említettek minden osztályból. Majd fél év múlva és egy év múlva megismételték a vizsgálatokat. Azok a gyermekek, akikről "mellékesen" jót nyilatkoztak, Beváltották a jóslatot. Valóban kiemelkedtek, javultak tanulmányi eredményeik. A pedagógusok önálló, intelligens gyermekekként jellemezték őket. Pedig a jóslás "vakon" történt! Az előzetes felmérés csak ürügy volt. Abba bele sem néztek! Maga a jóslás hatott! Hogyan? Valószínűleg a pedagógus elhitte a jóslatot, és anélkül, hogy tudott volna róla, anélkül, hogy tanítási módszerein változtatott volna, metakommunikálta ezt a hitét, bizalmát a gyermek iránt. Ez a hit a gyermekben, a bizalom iránta - a nevelés eredményességének egyik legfontosabb feltétele.”
Vagy gondoljunk csak arra, hogy egy szemüveges gyerek miért jobb tanuló? Mert ez a sztereotípia, ugye? De ettől hogy lesznek jobbak a jegyek? Úgy, hogy a tanár fejében is ott van a kép: szemüveges = jótanuló, tehát így is áll hozzá, sugallja neki. A szemüveges diák érzi a tanár jelzéseit, többet jelentkezik, előrébb is ül, szemkontaktust tartanak, a tanár biztatja, az esetleges hibáit a véletlennek könyveli el... a diák ettől a belé fektetett bizalomtól jobban teljesít. Beváltja a jóslatot. És figyelem! Minél fiatalabb a diák, annál könnyebben azonosul a tanár által ráruházott szereppel.
Egyébként nekem voltak kiemelkedően jó tanáraim általános iskolában és szakközépiskolában is, akik éltek ezzel a módszerrel felém. És sok más diáktársam felé! Még emlékszem az érzésre, hogy milyen, amikor valamiben különlegesnek hiszem magam, jobbnak, kiemelkedőnek. Szárnyakat kapok és kétszáz százalékon kezdek teljesíteni. Egy jó pedagógus ereje szerintem abban van, hogy ezt párhuzamosan több diáknak is tudja sugallni.
A bejegyzést Iványi Zsófi írta, az idézetek Tartdos Annától származnak. Ha másolod, kérlek, hivatkozz a blogra vagy a nevemre. Köszönöm, hogy tiszteletben tartod a munkámat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése