HOGYAN SEGÍTSÜNK GYEREKEINKNEK ÉRZÉSEIK FELDOLGOZÁSÁBAN (1. fejezet - Beszélj úgy...)

Gyermeked megijed az utcán dolgozó munkások hangos gépeitől. Mit mondasz neki?

a)    Ugyan, semmi okod pánikra, ezek csak gépek, tudod, apának is vannak ilyenek otthon.

b)   Na, akkor most azt fogjuk csinálni, hogy befogod a füled és átszaladunk a másik oldalra. Holnap pedig másik útvonalat választunk.

c)    Ugyan, mitől ijednél meg? Bántottak már itt valaha?

d)    Tudod, ezt a munkát is el kell valakinek végeznie, képzeld csak el azokat, akik egész nap ezt a zajt hallgatják.

e)    Jaj, kicsi drágaságom, annyira sajnálom… ne félj ennyire, mert megszakad érted a szívem.

f)     Ó, szóval megijedtél. Nagyon hangosak a gépek és ez nem tetszik neked. Én sem szeretem a hangos zajokat!

Első kérdésünk: többet is lehet választani?

A könyv első - bemelegítő - fejezete gyermekeink érzéseinek elfogadásáról szól. Miért tűnnek a válaszok jónak? Mert hétköznapiak? Vagy, mert mindenki ilyesmit mond? És ugye... mert nekünk is ezt mondták. Igen. Ám a szerzők épp ezt a pontot ragadták meg, hogy meggyőzzenek engem, bennünket arról, hogy ez miért frusztrál, idegesít, kényszerít védekezésre, tehetetlenségre vagy szít dühöt a másik ellen.

Néhány alapgondolat:

-      Ha nem fogadjuk el az érzéseik valódiságát, akkor összezavarjuk gyermekeinket, amitől felmérgesednek. Ezzel csak annyit érünk el, hogy ők sem fogják tudni, hogy mit is éreznek.

-       A gyerekek is képesek segíteni magukon, ha valaki meghallgatja őket és együttérzően reagál.

Képzeljük magunkat a gyermekünk helyébe. Képzeljük el, hogy abban a kis fejben mi játszódhat le. Mi is hangot adnánk elégedetlenségünknek, ha hasonló helyzetben ránk akarnának kényszeríteni, vagy belénk akarnának magyarázni valamit? Mások, akik biztos jobban tudják, hogy mi mit érzünk. Én biztosan hangot adnék...

Gyakorlati tanácsok:

-       A kevesebb néha több. Nem kell a szülőnek semmi „okosat” mondania. Elég, ha csak leülünk és meghallgatjuk gyermekünk panaszait (vagy örömeit!). Nem biztos, hogy megoldást akar, inkább azt, hogy meghallgassák, együttérezzenek vele. Egy őszinte, együttérző „Óóóó”, „Nahát” vagy „Értem” segít elfogadni az érzéseit.

-       Nevezzük meg gyermekünk érzéseit. Ebből tudni fogja, hogy figyelünk, megértjük, ez megnyugtató a számára. És megtanulja, hogy hogyan fejezze ki az érzéseit szavakkal (ne csak tettekkel).

-       Képzeletben teljesítsd gyermeked kéréseit. Ez a kedvencem! A szülő fantáziája nem ismer határokat. Ez szinte biztos siker, hisz a hiszti nemhogy orvosolható, hanem egyenesen megelőzhető. Zseniális.

Ezt a kis összefoglalót elolvasva ember legyen a talpán, aki leszűri, hogyan is segíthet gyermekeinek érzéseinek feldolgozásában. Olvassátok el az első fejezetet, majd abból kiderül. Én csak egy kis kedvet akartam csinálni.

A bejegyzést Iványi Zsófi írta Adele Faber és Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyve alapján. Ha másolod, kérlek, hivatkozz a blogra vagy a nevemre. Köszönöm, hogy tiszteletben tartod a munkámat!